Vodafone Főállású Angyalok

A Vodafone Főállású Angyal programja lehetőséget ad arra, hogy a pályázat nyertesei főállásban, versenyképes fizetésért, egy éven keresztül dolgozzanak egy választott civil szervezetnél. Minden projekt egyedülálló, hiánypótló és innovatív. Tudj meg többet a Vodafone Főállású Angyalairól és munkájukról!

Sütő Zsanett

Zsanett célja, hogy egyéves angyali munkájával megteremtse az újszülött életmentés biztosabb jövőjét a szegedi, kecskeméti, illetve a gyulai régióban. Programját a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkatársaként valósítja meg. Tervei között szerepel egy szülői fórum létrehozása, ami amellett, hogy lehetőséget teremt a mentett gyermekek családjai számára a tapasztalataik megbeszélésére, alkalmas csatornája lehet további önkéntesek toborzásának, képzésének és az érdeklődők tájékoztatásának is.

Sándor Enikő

Enikő Főállású Angyalként a gyermek-önkormányzatiság népszerűsítését tűzte ki céljául, ezért tevékenységével az ifjúsági korosztályt összefogó szerveződések megteremtését és fejlődését igyekszik előmozdítani. A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társasággal együttműködve az év folyamán arra törekszik, hogy a fiatalok felkészülhessenek a felnőttkor felelős döntéshozatalaira, és időben állampolgári kompetenciára tegyenek szert a demokratikus működés és életvitel lényegének megértése által.

Kravalik Brigitta

Brigitta egy olyan művészeti programot dolgozott ki, amely a művészetek eszközrendszerét alkalmazva segíti a hátrányos helyzetű gyermekeket. A módszerrel az érzelmek kifejezése és megélése, az önfejlesztés, illetve az egymás közti elfogadás válhat egyszerűbbé. A MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesületnél végzett munkája részeként szeretné elindítani a "Fogadj örökbe egy osztályt!" programot, illetve a fenntarthatóság és a nemzetközi élet felpezsdítése érdekében művésztalálkozót és workshopokat is rendez.